Ady Endre életmű

A század első két évtizedének progresszív társadalmi törekvéseit és nagyszerű szellemi mozgalmait Ady életműve foglalja össze. Mindaz, ami e korban haladó, és mindaz, ami forradalmi, visszhangzik verseiben és prózájában. Egy kivételes személyiséget ismerhetünk meg Adyban a maga öntörvényű életútjával.

Erdély és Magyarország határán, Érmindszenten született, melyet ma Adyfalvának neveznek. Szomorú, szegény, eldugott kicsi hely az Ady szülőfaluja. Így mutatta be asszonyának, Lédának a falut, amikor 1908. szeptemberében Érmindszentre utaztak:

„Ez itt falu, az én falum,
Innen jöttem és ide térek.
Mindszentnek hívják hasztalan,
Mert minden gonosz rajta van,
S itt, jaj, átkos, fojtó az élet.”

Érmindszent Adynak nemcsak a szülőföld emlékeiből táplálkozó élményforrás volt, hanem egyetlen állandó lakóhelye, ahová ha sokszor csak hetekre – hónapokra, de mindig mindenhonnan hazatért,s ahová magával vitte a nagyvilágot is.

Anyai nagyapja pap volt, apai részről az Ady család pedig a Szilágyság egyik legrégibb családja, melyben a XVI. Századtól kezdve egyre több a majdnem jobbágysorsú, elszegényedett, bocskoros nemes. Ady Lőrinc, és Pásztor Mária házasságkötésükkor 50 holdon kezdtek gazdálkodni. Ady Lőrinc jó gazdálkodó volt, de a föld így is sovány megélhetést biztosított.

„Nagyszerű úr ám az apám: családjának egyetlen tagja, aki elrúgta magától a latin iskolákat, ennek folytán zabolázhatatlan, igaz és természetes, ősi és zsarnok magyar maradt.”

Ezt a dacos nagyotakarást örökölte elsősorban Ady az édesapjától. Kettőjük kapcsolatáról a Krisztus-kereszt az erdőn c. versében így ír:

„Két nyakas, magyar kálvinista,
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiu: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk.”

A zsarnok, erőszakos, rossznyelvű, makacs, nőhódító Ady Lőrinc mellett sokat szenvedett a halk szavú, szelíd, korán megszomorodott felesége. „Az anyám egy poétikus lelkű, gyöngéd asszony, mártírja az apámnak.” Örömtelen fiatalságát korai vénségre váltotta a nagyfiáért való szüntelen aggódás is.

„Fénye sincs ma a szemének,
Feketéje a hajának,
Töpörödött, béna asszony
Az én édes jó anyám.

Én kergettem a vénségbe:
Nem jár tőle olyan távol
Senki, mint torz-életével
Az ő szomorú fia.”

Amikor 1877. november 22-én Ady Endre megszületett, édesapja 26, édesanyja 19 éves volt. Az Ady porta a falu végén a temetővel volt szomszédságos. Ide jártak játszani az Ady fiúk is. Ez a környezet méltán felbolygatta az amúgy is túlérzékeny lelkű gyerek képzeletvilágát. A Bence-domb köré is furcsa kísértethistóriákat költött a gyerekek fantáziája a köztudatban élő helyi és történelmi mondákból. A romos Pelley-kastély alatt pedig a kincsek kincse rejtőzött. Mesékkel, mondákkal, babonákkal, titkokkal teli világban teltek a költő gyermekévei. Ady Lőrinc katolikus iskolába íratta fiát, remélve, hogy ott több tudást sajátíthat el, és latinul is tanulhat. Már kicsi gyerekkorában is többre tanította az élet, mint az iskola. A falujában megismert emberek, szegény parasztok, elszegényedett nemesek, földbirtokosok, magyarok és románok, reformátusok és katolikusok életében jóformán az összes magyar sorsproblémák össze-sűrűsödtek. 1888-ban édesapja Nagykárolyba vitte diáknak. A piarista gimnázium ellenszenvet ébresztett benne a szigorával. Sokkal derűsebb környezet volt számára Zilah. A zilahi iskola, a nagy múltú kollégium sokat adott a költő fiatal lelkének. A tanárok közül nem egy később is jó barátja maradt. Egy évi debreceni jogászkodás, majd rövid temesvári díjnokoskodás után a pesti egyetemre iratkozva ismét Zilahra megy, ügyvédi irodában dolgozik. Első irodalmi próbálkozásai a Szilágy c. lapban jelennek meg. Itt határozza el, hogy író lesz, ezt 1898 őszén Debrecenben váltja valóra – hatalmába keríti az újságírói toll. Világmegváltó hittel, lobogó öntudattal, de alázatos szerénységgel tanulja a mesterséget. Néhány hónap alatt fizetett munkatárssá válik a Debreczen c. lapnál. 1899 nyarán jelent meg első verseskötete Versek címmel. Ebben a kötetben még nincs semmi meglepő.

Álmodom… c. verse grandiózus forradalmi látomásával már jelzi a költő forradalmas verseinek nyitányát.

„S én, míg a pusztulás közt
Jós szemekkel látom,
Mint áll elő egy jobb,
Tisztább világnak
Zöld hajtása a romok közül”

A fiatal Ady pályakezdése helyi viszonylatban mindenképpen sikeresnek mondható. Debrecen után Nagyváradra kerül az egyik helyi napilap munkatársaként 1900 elején, és közel négy évig, 1903 őszéig marad itt. A fiatal újságíró a századforduló Magyarországának görögtüzes látszat-jókedve mögött meglátja a szomorú valóságot: „Itt, ebben a kis szerencsétlen országban el kell felejtenie gondolkoznia az embernek, ha nem akarja, hogy megfuttassák, hamar célhoz juttassák a kálváriáján. Itt a segítség nem azoké, akik segítségre szorulnak, de a bilincs sem azoké, akik megérdemlik. Itt hazugság, megalázkodás és butaság az enyhítői csak az élet kínos terhének. És még mindig visszafelé megyünk. Ameddig csak lehet – a középkorba…” Ady az élet valóságából szűrte le politikai programját. Meghirdetett harcához szövetségesre lelt a szociáldemokráciában. A század eleji Nagyvárad mozgalmas, szüntelenül erjedő élete nemcsak politikai látókörét tágította, hanem rengeteg élményt, verstémát is adott a készülő költőnek, aki ekkor még küszködik a kifejezéssel. Második verseskötete a Még egyszer (1903) azonban már sokat sejtet a költő forradalmából.

Fantom c. versében indulatos, kihívó gesztussal utasítja el az általánosan elfogadott értékrendet. Egyenetlen vers. A sanzonszövegbe illő érzelmes sorok és a didaktikus-érzelgős zárlat sem teszik éppen hibátlanná. De már itt érvényesül Ady ellentétező és halmozó-fokozó művészete, s az a képessége, hogy tetőponton indítsa a verset.

Könnyek asszonya: az induló szerelem (Léda) legelső versében nem a választott nőt rajongó költő átlelkesült hangja szólal meg, hanem egy férfiélet és egy szerelem fájdalma.

És lassan szűk lesz neki a Kőrös-parti Párizs. Nem Nagyvárad szűkült be, a költő nőtte ki a várost. Ekkor még habozik: Pestre, Párizsba, Szentpétervárra menjen-e. A döntést Léda hozza magával abban a végzetes szerelemben, mely a költőt nyolc évre az asszony mellé rendelte. Diósi Ödönné, Léda látogatóba jön haza Nagyváradra Párizsból 1903 késő nyarán. Most már nem kétséges, hogy Ady is Párizsba megy Léda után.

„Párizst Párizzsá nem a bedekkeri nevezetességek teszik.” „Az a Párizs, mely szinte individuum gyanánt él, szabályoz, szépít, uralkodik. Mely befoly, beleszól még talán az álmainkba is. Ez az a kultúra, ami kultúra. Nem csodálatos épületek, múzeumok, utcák, gyárak által.” „Finom érzékenysége az intellektusnak, a rezonáló képesség, a nyugtalanság, a társadalmi együttélésnek valami kiválóan nemes, derűs, indiszkrét felfogása. Ez az.”

Így látja a Fény városát Ady, aki 1904 februárjában érkezik meg először Párizsba, és 1911-ig összesen hétszer látogat ide. A század eleji Párizs mozgalmas politikai élete rengeteg témát kínált. Ady figyelmét felkeltik a francia szocialisták, köztük Anatole France. Eljár az anarchisták gyűléseire is. A magyar viszonyokkal összehasonlítva nagy felfedezést jelentett a francia politikai élet izgalmas hullámzása. Fontos napi téma a japán-orosz háború, és a francia-orosz szövetség. Ady rendszeresen tudósít a kulturális élet eseményeiről is. Léda nemcsak a szerelem létfokozó örömét adja a költőnek, hanem segíti Párizs felfedezésében, élmények szerzésében, a rengeteg francia újság szemmel tartásában és általában az újságírói munkában is. A meghitt együttlétekből születnek a leglágyabb Léda-versek.

Este a Bois-ban c. verse már a szimbolizmust sejteti, impresszionisztikus formanyelvet tükröz.

Egy régebben szerzett betegség, a vérbaj tüneteinek felfedezése halálsejtelmekkel árnyékolja be életét. Ősszel a Riviérára utazik Lédával. A gazdagság látványa, a pénz démoni hatalma lenyűgözi. Monte-Carlóban magával ragadja a játékszenvedély. 1905 januárjában tér haza, és a Budapesti Napló belső munkatársa lesz. Az 1905-ös választás megbuktatja a kormányon levő Szabadelvű Pártot.

Mikor Párisból hazajöttünk c. vers: közel egy éves külföldi tartózkodás után még kilátástalanabbnak tetszett a hazai élet.

Ismeretlen Korvin-kódex margójára című nagy, összefoglaló cikkében találóan nevezte el Magyarországot „Komp-ország”-nak. A tét: az álmaiban Kelet és Nyugat két partja között hánykódó „Komp-ország” fejlődése vagy visszasüllyedése.

Az 1905-ös orosz forradalom lendületet adott a költőnek és a magyarországi munkásmozgalomnak is. A bukás után is tovább él benne a népforradalom emléke. A harmadik és egyben az első „igazi” Ady-kötet, az Új versek 1906-ban jelenik meg. Ehhez szokás kötni a modern magyar költészet születését. Az Új versek megjelenése nagy vihart kavart. A francia irodalomtól, elsősorban Baudelaire-től nyert bátorítás újhangú szimbolista versekre ösztönözte már Párizsban. Ehhez járult még a Léda szerelem felszabadító szenvedélye és a magyar valósággal birkózó költő keserű tapasztalata. A versek egyenként is felkavaró hatásúak voltak, de kötetbe gyűjtve, ciklusokba rendezve bombaként robbantak. Míg a szellemi elit, egy kicsi tábor egyhangú lelkesedéssel üdvözli, addig a másik oldalon megalakul ellene a maradiság, a butaság és a reakció szentszövetsége.

A programadó vers, egyben ars poetica a Góg és Magóg fia vagyok én... magába sűríti és előrevetíti a kötet világképének legfontosabb jegyeit és motívumait.

A Góg és Magóg fia vagyok én...szövegkohézióját eszmei-tartalmi szinten a túlzsúfolt történelmi utalásrendszer és az új szó halmozása biztosítja. A történelmi topográfia (Kárpátok, Verecke, Dévény, Pusztaszer), illetve a múltbeli személyek nevei nem tényleges históriai értékükben szerepelnek. Hiszen már Ady korában sem gondolta senki, hogy a magyarok Magógtól származtak, s Vazul volt a követendő példa a magyar történelem alakításában. Jelképekről van szó, a jobbító lázadás és az értékeket elfojtó hatalmi berendezkedés ellentétéről.

Góg és Magóg törzsfők voltak. Magóg a magyarok ősapjaként szerepel. A szittya földnek széle-hossza igen nagy. Az emberek meg, akik rajta laknak, soha semmiféle uralkodó hatalmának az igáját nem viselték. Ez a nemzet Mágóg királyról nyerte a magyar nevet. A király ivadékából sarjadt Attila király. Ady is hivatkozik rájuk egy korábbi publicisztikájában: „Elnyomottak, elmaradottak, koldusok vagyunk. De nem ez a legnagyobb átkunk. Hanem az, hogy itt rettenetes munkán dolgoznak. Góg és Magóg népét érckapukkal zárták el, de Góg és Magóg népe legalább döngethette ezt az érckaput. A mi népünk ezt sem teheti. Ennek leszelik karját, hogy a pokol kapuját ne is döngethesse, hogy nyomorékul, elüszkösödött testtel guruljon a sírba.”

Az elzártság a vers egyik központi motívuma. Vazul - történelmi szerepétől függetlenül - a mindenkori hatalommal szembeni lázadás jelképe, Pusztaszer pedig a jelenkori hatalom szimbóluma. A lírai én magatartása a heroikusan tragikus lázadóé, az elbukás tudatában is küzdő emberé. Ady a magyar lírában gyakori mégis-motívumot használja ennek érzékeltetésére. Az utolsó sor három állítmánya (győztes, új, magyar) a lírai én kettős kötődését mutatja. Az egész versben hangsúlyozott új mellett a magyar a sorsazonosságot jelzi mind az életben, mind a költészetben. Ady számára a meg nem értett, a világból kitaszított költők adják az új kötődést: Csokonait és Vajdát nevezi meg publicisztikájában és verseiben elődjeinek.

Az első ciklus, a Léda asszony zsoltárai - az ajánlásnak megfelelően - szerelméhez szól. A ciklus önmagában is megkomponált. A kapcsolat költészettörténete ezzel a ciklussal kezdődik. Felépítésében előrevetíti a diszharmonikus szerelmet, hiszen a terméketlen násztól (A mi gyermekünk) vezet végig a halálba hanyatló kapcsolatig (Héja-nász az avaron). A Léda-zsoltárok hangja is merőben újszerű. Ady a csonkítatlan szerelmi érzést foglalja versbe, melynek része a testi szerelem is. Költői forradalma minden téren szembehelyezkedett a nyárspolgári konvenciókkal, így szerelmi lírájában is. De nemcsak a teljes szerelmet, hanem két hajszolt idegember szerelmi érzését, szerelmi kapcsolatát foglalja versbe a Léda-zsoltárokban. És ez nem idill, hanem a két nembeli ember szüntelen csatája egymásért, állandó feszültség vágy és teljesülés között, sőt a szerelemben önmaga kiteljesedéséért küzdő egyén önzése is.

A vár fehér asszonya szimbolista vers. Összetett szimbólum jellemzi. A vers a korabeli közönség számára nehezen érthető volt. Az alapmetaforát könnyen értelmezhetjük, hiszen az első sor kényszerít erre: "A lelkem ódon, babonás vár". A lélek a jelölt, és a vár a kép. Viszont tovább már csak a képeket (egyszerű metafora) tudjuk meg, és a jelölt megtalálásához semmilyen segítséget nem kapunk, így ez nagyon szabad, olvasótól függ; pl: elátkozott had, mint kép, és a jelölt lehetnek az eddigi szeretők, gonosz emberek, rossz emlékek. Tehát nem egyértelmű: a fehér asszony lehet Léda, de ez csak ötletszerű. Ezt nevezik irracionális többletnek, mivel a versben nincs benne, az olvasótól függ, mozgósítja a tudattalanból eredő képet. Ezzel az eszközzel az író úgy viszi át az olvasó tudatába a versben lévő tartalmat, hogy közben az nem válik tudatossá. A költő nem akar pontos lenni, csak hívószavakat mond. A versben egyébként balladai és leíró elemek keverednek. Az összetett szimbólum olyan metaforákat tartalmaz, amelyeket nem lehet egyértelműen lefordítani, jelentése fokozatosan mélyül el, ezért önkifejtő szimbólumnak is hívják.

Félig csókolt csók az örökké félbemaradó, soha be nem teljesülő emberi érzés verse. A költemény dinamikáját és feszültségét az adja, hogy a beteljesületlenséget az élettel, a beteljesülést pedig halállal azonosítja.

A fehér csönd havas, fehér táj + hangtalan csönd. Ezt a két érzetet egy időpontban, egyszerre élte át, s egybekapcsolta őket, összesűrítette fehér csönddé, így alkotta meg ezt a szinesztéziát. A csend szóba valahogyan belelármázik az ö betű. Olvasva (belső hallással) még elfogadható, kiejtve már egy kicsit lármás az ö-zés. A versben: „Karollak, vonlak s mégsem érlek el”- megfogalmazott gyötrelemig lendítik a képzeletet.

Léda Párisba készül Ady a Páris-versek és szerelmi költészete között teremt kapcsolatot. Szerelmét, Lédát „Mindennek” nevezi, magát pedig „Páris száműzött fiának”. A költő megszemélyesíti a nagyvárost, és mintha egy baráthoz szólna: ”Állj elébe s mondd meg néki, hogy én fiad vagyok, Páris”. Az utolsó versszakban arra kéri Párist, hogy fordítsa vissza Lédát, mert ha szerelme elmegy, akkor ő inkább véget vet életének.

Héja-nász az avaron szimbolizmusával a szerelemben az egyén önzését példázza az egymás húsába beletépő héjapár nászával. Erőteljes metaforikájával Ady elfordul a késő-szentimentalista költészet gyakran negédes képeitől; a diszharmonikus, halálba hanyatló, az idővel reménytelenül perlekedő szerelmet ábrázolja. A szerelem, mint a létharc része, a férfi és a nő közötti küzdelem jelenik meg. Ők a régi madarak, már kiábrándultak a szerelemből, a szerelem halálhoz vezet, ténylegesen belepusztulnak, pozitív benne, hogy együtt halnak meg. A szerelem beteljesülése a halál. A verset még a verselése is zaklatottá teszi. A költő a jambusokat felcseréli trocheusra.

Az első ciklusba tartozik még – többek közt – a Vad szirttetőn állunk, melyben a szerelmespár összefonódva áll, majd együtt zuhan a mélybe. A Léda a hajón a szerelmi beteljesedéstől rettegő költő riadtsága. A vágyakozás teljességének és beteljesülés részlegességének ellentétére épül a Meg akarlak tartani.

A második ciklus A magyar Ugaron az önarcképszerű nyitóverstől (A Hortobágy poétája) jut el a címadó, összefoglaló záró költeményig.

A Hortobágy poétája c. versében a barbár hortobágyi táj elvetélt bajnoka, a magyar tehetség tragikus sorsának önarcképszerűen megrajzolt zsánerképe. A tragikus művész-sors bemutatása.

A Tisza-parton c. költeményben a kétséges eredetmítosz mint a nemzeti aranykor felvázolása után a jelen állapotát különféle rekvizitumok jellemző, hatásos felsorolásával mutatja be. Ars poetica.

„Gémes kút, malom alja, fokos,
Sivatag, lárma, durva kezek,
Vad csókok, bambák, álom-bakók.
A Tisza-parton mit keresek?”

Ez a szinte jelzésszerű felsorolás, melyből következik az utolsó sor tragikus-önmarcangoló kérdése, olyan döbbenetesen tárta a kortársak elé a magyar társadalmi viszonyok elmaradottságát, hogy még azokban is forradalmi indulatokat ébresztett, akikben az elégedetlenség eddig csak szunnyadt. Ady magyarság-versei a nagy forradalmi versek előtt is erjesztő, lázító hatásúak voltak.

Lelkek a pányván a kötöttséget, a tenni akarás elpusztítását hatásosan, egy képbe sűrítve jeleníti meg.

A magyar Ugaron látomásvers, cikluscímadó-vers nemzetostorozó indulattal. A ciklusok közül a legtöbb vitát, a legtöbb ellenérzést váltotta ki. Ady a magyar történelem emelkedő korszakában olyan nemzetképet vázolt fel, olyan egyoldalúan lesújtó képet festett a hazáról, mely méltatlankodást váltott ki nemcsak ellenfelei, hanem költőtársai körében is. A magyar ugar szimbólum szerencsésen adja meg Ady magyarság-verseinek egyik uralkodó szólamát, a nemzeti önismeretből táplálkozó kritikus hazafiságot. Egy egész világképet rendített meg azokban, akik a hazáról csak az ünnepi ódák fennköltségével tudtak szólni.

„Elvadult tájon gázolok:
Ős, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezőt ismerem,
Ez a magyar Ugar.”

A magyar Ugaron egységes költői képre épül. A vers látszólagos statikusságát oldja és feszültté teszi az értékszembesítés: a fent és a lent, a mozgás és mozdulatlanság, a csönd és a hang, a virág és a gaz, a múlt és a jelen ellentétpárja. A lírai én egyszerre szemlélődő és értékelő magatartása jelzi a jellegzetes adys magatartásviszonyt, az elhatárolódás és vállalás kettősségét.
Az Ugar jelképet Ady Széchenyitől kölcsönzi, akinél a parlag, a megműveletlen föld az elmaradottság kifejezője. Stilisztikai szempontból valójában egy metonímiát emel inkább allegóriává, mint többértelmű szimbólummá. A ciklus gondolati-tartalmi egységét az Ugar szinonimái adják (magyar mező, magyar róna, magyar puszta, Tisza-part, Hortobágy); eszerint Magyarország az elmaradottság színtere, a tehetségek temetője, az értékek pusztítója, a reménytelenség és kilátástalanság földje.

A harmadik ciklus A daloló Páris-t Léda személye köti az első ciklushoz, de az otthontalanságélmény révén kapcsolódik a másodikhoz is, hiszen Adynál Párizs sosem önmagában, hanem a magyar valósággal összehasonlítva jelenik meg.

A Gare de l’Est-en a magyarság versekhez tartozik. Ebben a költeményben is megjelenik az Ady verseire jellemző epikus keret, hogy jön valahonnan és megy valahová, meghatározatlan térből és időből meghatározatlan térbe és időbe. A mű Párizst állítja szembe Magyarországgal, ahol Párizs egyértelműen pozitív képet kap. Magyarország daltalan, fagyos lehellet, hullaszag, elátkozott hely, ezzel szemben Párizs: dalol, mámor, csipkés, forró, illatos. Az 5. versszak nem illik bele ebbe az összehasonlításba, ott mindkét hely egyformán negatív: "Óh, az élet nem nagy vigalom sehol". Párizsban csak belehazudnak egy kis harmóniát. Párizs különlegessége is csak hazugság. A vers elején a halál Magyarországhoz tartozott, a végén már Párizshoz is. A költő úgy érzi, már Párizsban meghalt. A két hely között már nem a halálban van a különbség. A költő számára a magyarságtudat a végzet, nem tudja elhárítani. A magyarság lét a halállal azonos. A költő érzelmi vállalását, az értelmi döntés lehetőségét az erkölcsi kötelesség mégis-moráljával váltja: „Elátkozott hely. Nekem: hazám...”, „Mégis megyek. Visszakövetel / A sorsom.”.

A negyedik ciklus A Szűz ormok vándora vegyes ciklus; a fölvetett témákat részletesen majd a Vér és arany kötetben dolgozza föl Ady. Záró versével - Új vizeken járok - összefoglalja és hangsúlyossá teszi költészetének újdonságát.

Az én menyasszonyom (korábbi címe: Fantom 1900.) c. versével komoly vihart kavart, amit már a kihívó kezdő sorok is jelzik: „Mit bánom én, ha utcasarkok rongya, De elkisérjen egész a siromba.” A vihart a kezdő sorokkal erőteljesen ki is provokálta. Olyan szerelem értelmezést vall, ami abban a korban elfogadhatatlannak számított. A versben már megjelenik Ady lírájának jellegzetessége, a nagy betűvel kezdett, jelképpé emelt köznevek, amik köré általában szerveződik versei üzenete. Lédában megtalálta azt a társat, akiről már akkor írt, mielőtt megismerkedtek. Olyan asszonyt, akire számíthatott, aki szerette, hisz Léda 8 évig maradt mellette.

Harc a Nagyúrral ballada szerű létharc-vers, melyben megjelenik a pénz-motívum. A lírai én küzd a disznófejű nagyúrral. A lírai énről megtudhatjuk, hogy alá van rendelve a nagyúrnak, megaláztatásban él. Útra akar kelni, igazi kéj és szerelem, boldogság, teljes élet várja, ami negatívumokat is tartalmaz, de igazi élet. A személyiségnek a pénzzel és a pénzért folytatott reménytelen küzdelmét jelképezi. Az élet gazdagsága, sokszínűsége, újdonsága csak a pénz által nyerhető meg, s ez a tudat teszi rendíthetetlenné, legyőzhetetlenné, ironikusan hallgataggá a disznófejű Nagyurat, aki győz, hisz magához láncolta a lírai ént, ami számára pusztulást jelent.

Temetés a tengeren látomás-vers. A lírai történés két szélső állapot: „S alszunk fehéren és halottan”, illetve „S futunk fehéren és halottan” között ível. A vers nyugvópontról indul, és mind mozgalmasabbá válik: a méltóságteljes szertartásba bekapcsolódnak a zord természeti erők is. De nem jut el a vers újabb nyugvópontig, a titokzatos vörös bárka mozgása a végtelenbe fut. A Temetés a tengeren hangsúlyozottan stilizált színhelye, a „breton part” kísérteties és fenséges tája, valamint az ott élő legények és leányok rituálékhoz szokott élete nemcsak baljós hátteret ad a sírba hanyatló szerelemnek, hanem egyúttal éles kontrasztban áll annak síron túl is érvényesülő vitalizmusával.

Új vizeken járok c. költeményében a francia szimbolisták kedvelt hajó-jelképének felhasználásá-val fejti ki a bizonytalanná váló, mégis megismerendő világhoz való viszonyát. A holnap és az új szimbólumok hangsúlyozása a jövőre irányuló és cselekvő költői magatartás akarását jelzik. A lírai én célja, hogy elmozduljon a polgári világ szürkeségéből, egyhangúságából akár a szakrális, akár az infernális felé. Ady élet és költészet szoros kapcsolatát hirdeti. A kettő viszonyából az élet az elsődleges, a költészet változása, újdonsága a mindig változó élet függvénye. Ady változó ars poeticájának ez a legfontosabb, változatlan eleme. Ez az életes esztétika. A vers magával ragad sodró expresszivitásával.

Néhány kivételtől eltekintve a művek címe három szóból áll. A számmisztikai hatás kapcsolatban áll Ady kiválasztottság-tudatával. (Ady Endre hat ujjal született, s e szokatlan testi jel különösen pályája hajnalán motiválhatta küldetéstudatát. A fölös számú csonttal születés a táltosságra, a sámánságra való kiválasztottság jegye volt. A költő tudott e pogány néphitről, hiszen már világra jöttekor az egész falu suttogta: Adyéknak táltos-fiuk született.)

Tehát az Új versek zajos sikere egy csapásra ismertté tette a költő nevét, de hatalmasan megnövelte ellenségeinek táborát is. Amikor 1906 áprilisában megbukik a darabontkormány és a koalíció kerül hatalomra, Ady feldúltan menekül Párizsba, Menekülj, menekülj innen c. verse tükrözi haragját és kétségbeesését. Fölszabadult kiáltása a Páris, az én Bakonyom c. versben kap hangot. Franciaországban ekkor napirenden vannak a sztrájkok. Ady lelkesen üdvözli a munkásság megmozdulásai. Olvassa a Courrier Européen-t, mely sokat foglalkozik a magyarországi helyzettel is. A hazai bajok így utána mennek. Már sokkal könnyebben mozog Párizsban, interjúkat készít, megismeri a korabeli szimbolista költőket is. Irigyli a francia főváros pezsgő kulturális életét. Adyban ekkor kezdetét veszi egyfajta lázas istenkeresés. „Ó, jaj, mindnyájunkat fenyeget a veszedelem, hogy egy szép napon elfáradunk és istenfélők leszünk.” Isten nevét először a Sötét vizek partján c. versében írja le. Hatalmas mitikus látomások kelnek életre benne, mint az Ős Kaján, Özvegy legények tánca, A jó csönd herceg. Különös erővel lepik meg szülőföldjének népi babonái, történelmi mondái: A befalazott diák, Az Avar-domb kincse, Bihar vezér földjén.

Ady istenkeresése, mely inkább istenperlés volt, állandó és csillapíthatatlanküzdelmet tükröz hit és hitetlenség között. A verseiben felidézett Isten éppen annyiféle, ahány versben megjelenik. Legtöbbször a teljes élettel azonos, máskor csak egy gyermekemlék, vagy akár maga a forradalmas nép. Van, hogy a kérlelhetetlen és közömbös sors képében jelenik meg, végül ahogy a költő harcai súlyosbodnak, úgy lesz Isten mindinkább segítője, harcostársa. A sokféle istenarcból egy magasabb rendű szellemi-erkölcsi világrend vágyképe rajzolódik ki, melybe a megfáradt, magányos költőnek jólesik belekapaszkodnia, néha fejet hajtani előtte, majd lázadni ellene, megtagadni, hogy megtérhessen hozzá, és hinni, hogy újra megtagadhassa.

Párizsban, egy fényes élet vonzásában egyre nyomasztóbbá válnak halálhangulatai. Nemcsak alattomos betegsége indokolja ezeket. Pillanatnyi csüggedést jeleznek a szakadatlan birkózásban, melyet a költő egyaránt folytat életéért, és a magyarság kollektív életéért. Ady hihetetlen erőfeszítéssel küzdi le magában a halál vonzását. A halálversek nyomában mindig felhangzottak az élethimnuszok. A halál Ady számára nem romantikus kaland, nem beteges lemondás az életről, hanem fenyegető valóság, melynek jelenléte az élet értékét hangsúlyozza.

Ebben a korszakban születtek a legnagyobb számban Ady pénzversei, melyek a kapitalista világ valósága ellen lázadtak. A Harc a Nagyúrral szimbolikája is jelezte, az aranyát csörgető disznófejű nagyúr egy kapitalista bankár vonásait viseli. Előbb mitikus hatalommá kellett növesztenie a pénzt ahhoz, hogy kellő erővel támadjon ellene. „Az unatkozó Pénz mindenek fölött mindenki megaláztatását akarja. Az asszonyból Messalinát, a férfiból nyomorék szolgát, az emberből állatot szeret csinálni. Hogy gőgösen, minden hatalom tudatában pöffeszkedjék s mosolyogjon széles, sátáni mosolygással le reánk. A Pénz maga a gyalázatossá változott isten, aki bosszúálló és büntető minden ok nélkül. Megbosszul, megaláz, megbüntet mindenkit, akinél s akinek - nincs.”

Ady forradalmi versei két szálon érlelődtek meg: a pénzversek és a magyar ugar motívumköréből. Legfőbb motorjuk azonban az indulat.

Párisban járt az Ősz halál-vers. A verlaine-i chanson-típusú dal legtökéletesebb megvalósulása. Ady zenévé oldja, s éppen ezáltal általános szintre emeli az elmúlás megsejtésének élményét, az életben a halál állandó jelenlétét. Rendkívül finom eszközökkel teremti meg a közelgő halál elégikus - egyszerre tragikus és idillikus - hangulatát. Már az alaphelyzet is ellentétre épül: a jövő jelenik meg a múltban, az ősz a nyárban. Az első szakasz lassító hangzása mintegy előkészít a találkozásra, amely egyfelől lokalizált térben történik (Párizs olyan nevezetes pontjai szerepelnek név szerint, mint a Szajna és Szent Mihály útja), másfelől a lélekben (sőt annyira ott, hogy az Ősz kizárólag neki mutatkozik meg). A második szakasz szinesztéziája is jelzi, hogy a lélek színpadán egységbe olvad minden, s az emlékezet egyszerre nyílik meg múltra és jövőre. A halál tudata olyan mértékben fokozza föl az érzékenységet, hogy a különben észrevehetetlen tapinthatóvá, illetve hallhatóvá válik: Szent Mihály útja „beleremeg”, a falevelek hullása hangot ad. A két középső szakasz viszonylagos mozgalmassága után a negyedik versszakban ismét lelassul a tempó, a nyitó ellentét is visszatér, visszazökkentve az indító helyzetbe.

A fekete zongora szimbolista vers. Ignotus így jellemezte: „Nem értem, de gyönyörű”. Valójában az egyik legjobban végiggondolt, egységben tartott, logikusan felépített versről van szó. Az abszurdizáló halál jelenik meg, vagyis az a halál, ami az életet céltalanná, abszurddá teszi. A versben összetett szimbólum van, amelynek alapmetaforája: élet-melódia. A fő motívum: a fekete zongora kép, az egyén a jelölt. A vak mester, az Isten, aki az életet irányítja, egy bordélyházban zongorázik, tehát az élet egy bordélyház, amelyben borra, azaz boldogságra, mámorra van szükség. Ha nincs mámor, nem lehet megmaradni: "fusson, akinek nincs bora". Az életbe bele kell halni: "szívemnek vére kiömlik az ő ütemére". A vers időn és téren kívüli. Ady lefejti a daltípus hagyományosan erőltetett könnyed hangvételét, s fölmutatja a műfajt létrehozó valódi gondolatot és életélményt, a vak végzetnek kiszolgáltatott egyén fájdalmát, szorongását.

Páris, az én Bakonyom a vers felszabadult kiáltásként szakad ki a költőből. 1906-ban futva menekül Párizsba. Mit jelentett neki ebben az időszakban Párizs? „Rejtve, kábultan és szabadon” ez a három szó fejezi ki legjobban. Rejtekhely volt az űzöttségben, mámor és szabadság, melyekre a költészete kiteljesedéséhez volt szüksége.

Jó Csönd-herceg előtt látomás-vers. Az emberi létezés paradoxonának költői kifejezése, mely szerint életünk a maga időbeliségében nem más, mint folytonos menekülés a halál elől, az éjszakai magány fokozhatatlan feszültségében. A felütés a dantei eltévedtségre játszik rá, de Adynál nem jelenik már meg kalauzként Vergilius és Beatrice. A megszemélyesített halál pozitív tartalmú megnevezése az embernek az elmúláshoz való ambivalens viszonyára utal.

Az ős Kaján létharc-vers. Az élethez való viszony költeménye. Ady balladaszerű versei közé tartozik. Az egyik szereplő metaforikus. Homályos a helyszínrajz, az idősíkot kitágítja (Óbabilon ideje óta). A tér valóságban egy kocsma, ami metafizikusan egy templom (asztal zsoltár, bor-Krisztus vére), és az élet országútján helyezkedik el. Cselekmény nincs, csak eseménysor van: borozgatás, beszéd, harc. A cselekmény általánosított: Kaján jön, megy. Róla megtudjuk, hogy költő, mivel lanttal jön, pogánydalokkal megy. A lírai én is költő, akinek az ős Kaján apja, Istene. Ebből arra következtethetünk, hogy a Kaján maga a költészet, és a zsakettes alak ennek konkrét megjelenési formája. A Kaján örök és pogány: Káin a lírai én világa a keresztény világ (metaforikus helyszín). A lírai én szabadulást kér a harcból, azaz a borozgatásból. Felfedezhetőek Ady költészetének nagy témái (magyarság, Léda, szerelem) a lírai én szavaiban.

Vér és arany pénz-vers. Ady szerint a világ két princípiuma a vér és arany, a szexualitás és a pénz. A változékony világban, történelemben e két tényező képviseli az állandóságot. A verscím egyben kötetcím. A vers egyfajta ars poetica. A verscím szimbolikus jelentésmezői: vér: élet, életvágy, szenvedély, szexualitás; arany: pénz, gazdagság, a vágy beteljesülésének lehetőségét teremti meg. A poétikai megoldás a köznapi kifejezések szimbolikus jelentéssel való ellátásán nyugszik, az értelmezés ennek megfelelően szimbolikus. A vér és arany ugyanakkor a halál motívumkörének is jellegzetes szavai, a vér a halál képi megjelenítője lehet, az arany hiánya pedig a beteljesületlen vágyak, értelmét és lehetőségeit vesztett élet kifejezése lehet.

Mi urunk a Pénz pénz-vers. A pénz az ön- és közmegbecsülés feltétele, az ön- és közmegítélés kiindulópontja és mércéje. Az intellektuális, az érzelmi élményszerzés emberi tevékenység, csak a pénz által valósulhat meg. Párizsi tapasztalatai nyomán idézte meg a pénz mitikus hatalmát, az ellentétes érdekek agresszióját.

Lédával a bálban látomás-vers. Hatásos szecessziós díszletek között a költészet ősi motívumait (élet - halál, haláltánc, évszakmotívum) felhasználva a szerelem és halál együvé tartozását fogalmazza meg. Vidám báli forgatagba helyezi, és a szerelemnek még örülni tudó, boldog, gyanútlan mátkapárokkal szembesíti a különös, baljós hangulatú, halál-arcú „fekete pár”-t. Nem lehet tudni: a másvilágról hazajáró lelkek-e, vagy még át sem költöztek a másik életbe, csak azt élik már a jelenvalóban. A környezettel való ellentétnek itt talán még nagyobb a szerepe, mint a Temetés a tengeren vagy a Héja-nász az avaron című versekben. Akár a korábbi költeményekben, itt is a rendkívül mozgalmas, harsány igék dominálnak; nem túlzás, ha e stílust „expresszív”-nek nevezzük. A baljós, nyugtalanító hatás keltésének eszköze az enjambement-ok (az áthajlások) Ady más verseihez képest szokatlanul magas száma is.

Az értől az óceánig ars poetica. Az életút jelképe. A kicsi, elmaradott magyar faluból indult költő, akinek lelkét visszahúzza hazája elmaradottsága nem nyugszik addig, amíg meg nem ismeri nevét a nagyvilág.

„S ha rám dől a szittya magasság,
Ha száz átok fogja a vérem,
Ha gátat túr föl ezer vakond,
Az Oceánt mégis elérem.”

1907 júniusában itthon van ismét. A Budapesti Napló már nem a régi. Ady lassan egyedül marad. 1908 elején kapóra jön a költőnek a Nyugat megindulása. Amíg a Nyugat nem tud fix fizetést biztosítani, Ady főleg Érmindszenten él. A Nyugat nemcsak új és méltó fórumot jelent, hanem sok új barátságot is. Hatvany Lajos anyagi segítségével harmadszor is útra kel Párizsba. Ez az út csak néhány hónapig tart. A Léda szerelem is vergődő szakaszába jutott.

Krisztus kereszt az erdőn istenes-vers. Az ifjúkori emlék felidézése mint versszervező elv, az objektív és szubjektív idő kettősségében az értékek és életelvek átértékelhetőségéről is vall. Így válik az egy ‘Igen’ és egy ‘Nem’-ből két ‘Igen’, azaz életünk időbeliségében tudomásul vesszük a múlt átértékelődését. A versben a jelen és a húsz évvel korábbi idő a megbékélés s a hazatalálás jegyében hajolt össze.

Imádság háború után istenes-vers. A költő nagy intenzitással és bűnbánó módon fordult az ő nemrég "felfedezett" istenéhez. A vers hangja éppúgy a megbékélés vágyáé, mint a hetekkel korábban keletkezett Krisztus-kereszt az erdőn és Egy régi Kálvin-templomban címűeké, de a Sion-hegy alatt ciklus olyan darabjai is hozzá rendelhetők a motívumok alapján, mint Az Úr érkezése, Szeress engem, Istenem, A nagy Cethalhoz vagy a még az előző évben született Álmom: az Isten. Ady számára az élet-élés: háború, s a költő a háborúval járó testi-lelki romlást képesen végigviszi az egész versen.

A Sion-hegy alatt istenes-vers. Az istenkeresés paradoxonának legerőteljesebb költői ábrázolása. Ez az ellentmondás többféle szinten jelentkezik a versben. A lírai én felnőttként a gyermeki bizonyosságra vágyik, illetve a megnevezés általi birtoklásra. Az öregnek és fáradtnak ábrázolt Isten viszont állandóan jeleket ad a világ számára, az örömhírt azonban képtelen felfogni és befogadni az ember. Egymás mellett megy el tehát az Isten és az ember útja, s a kegyelmi állapot ritka találkozásában a kölcsönös gesztusoknál egyértelműbb bizonyítékokra vágyik a lírai én.

Álmom: az Isten istenes-vers. E vers nyitja meg Ady istenes verseinek sorát. Ady hiábavaló küzdelmét tükrözi azért, hogy megbékéljen az Istennel. A vers kétségbeesésről és halálvárásról tanúskodik.

Nekünk Mohács kell magyarság-vers, „fordított himnusz”. A "nemzethalál" réme, mely a költőn eluralkodott reménytelenséggel és haláltudatával is kapcsolatban volt, itt a harcok nélküli idő, az önveszejtő tespedésre csábító béke (Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,) ostorozásával függött össze. Ady azt a gondolatot hangoztatta, hogy a magyarság megérdemli a sorscsapásokat, a megpróbáltatások tartják életben. „A magyar fajtában öntudatlanul és rettenetesen él egy átok sejtése, azé a kielégülhetetlenségé, mely a féllelkek átka.”

A muszáj Herkules ars poetica. A vers az "irodalmi felzajdulásra és értetlen vádakra adott válasz. A költő fölényes indulatának hitelét a maga morális hite és alkotóerejének tudata adja." A költeménnyel – melyben itt a mesék és a mondák motívumai (Tökmag Jankók, törpék, gnóm) és a mitológia világából vett alak (Herkules) elevenedtek meg. Költői öntudatának ekkori kikezdhetetlen stabilitására volt jellemző, hogy Ady az itt verssé emelt gondolatsort egy év múlva írt önéletrajzának a legvégén is megfogalmazta.

1908. augusztusban Lédával Velencébe megy, majd együtt jönnek haza. Ekkoriban jelent meg A Holnap (nagyváradiak modern költői antológiája), mely azt jelentette, hogy Ady Endre mögött felsorakozott egy egész költőregiment: Babits Mihály, Balázs Béla, Juhász Gyula, Dutka Ákos, Miklós Jutka és Emőd Tamás. Adyt egész pályája során rengeteg támadás érte. Az érthetetlenség vádjával támadók most sem hallgattak el. Gúnyversek születnek. Abban viszont barátok és ellenségek is megegyeznek, hogy A Holnap mindenekelőtt Adyt jelenti. Mi az amiben Ady újat hozott? Az újszerű hazafiság, nagy, felszabadító hatás a magyar lírára és az egész közgondolkodásra. A rajongók és a gyűlölködők túlzásai közepette elsikkadt Adyból pont az, ami a lényege: költészetének mélyen emberi tartalma; az, hogy ez a költészet minden forradalmi újsága mellett páratlan emberi dokumentum, hogy a versek a költő életének keserves darabjai. Utánzói táborának torzító tükrében elveszett költészetének esztétikai újdonsága is. Ez régóta foglalkoztatta Adyt is. A kérdésre minduntalan visszatér cikkeiben is. Elhibázott lépésre szánja el magát: az ellenfél lapjában, az Új Idők-ben jelenteti meg A duk-duk affér c. cikkét (1908). „Ki vagyok, mi vagyok, mit jelentek, sem én, sem kortársaim nem dönthetjük el. De azt már jogom van kijelenteni, hogy a nevemben, cégérem alatt ágáló senkiket jobban utálom, mint általában engem szokás utálni.” A duk-duk cikk kapcsán találva érezte magát mindenki, barát, ellenség egyaránt. Végül belátják, hogy a méltatlan vitában az új magyar irodalom ügye forog kockán. Ezért Adyval az élen mindannyian a reakció ellen fordulnak. Az elmagányosodó költő az egzisztenciális gondok súlya alatt egyre inkább Istenhez menekül, és mind több hittel és reménnyel lelkesíti az elnyomottak forradalmi harcát is. Az Illés szekerén c. kötetének szinte nincs is kritikai visszhangja. A gyalázkodó cikkek és bamba paródiák viszont nem maradnak abba. Párizsba menekül Lédához. De Párizs régi varázsa már a múlté.

Itthon a saját táborában is megindul ellene a támadás a Népszavá-ban (tébolydaköltészetnek nevezik).

Az egyszerű munkások azonban mellette tesznek hitet. A vitára Küldöm a frigy-ládát c. versével válaszol Ady. Költészetében ötvöződik isten és forradalom, mint a magányosságból való kitörés kétféle lehetősége. Június közepén jön haza Párizsból. A támadások nem ülnek el, de elégtételt jelent neki a népszerűség. A siker oldja benne a dacot, és meghozza a Szeretném, ha szeretnének ellágyulását. Egészségi állapotának romlása miatt a kolozsvári Lechner klinikán gyógyíttatja magát. Augusztusban Lédával van Svájcban. 1909. őszén országos felolvasások népszerűsítik Ady verseit. Ekkor születik a Léda-versek egyik remeke a Hiába hideg a Hold. A költemény ellentétet hordoz: a hűlő szerelem és annak forró emléke között feszül.

Négy-öt magyar összehajol „kuruc” vers. A versben záporoznak a könnyek és miértek. "Ennyi búsulással fényesen nyílnék meg az Ég, ahol csak ég és okos üdvösség van, s itt nem elég. Itt nem kell csak a könny." Ennek az önkínzó, édes mérgű hangulatnak nincs katarzisa. Ez a magyar betegség, a magyar átok. A magyarság nekibuzdulásait a történelem során végig nem vitt tettek követik csak, nem marad más, mint a históriára és a végzetre való rákérdezés, illetve a könny, a sírás. Ez a tehetetlen magatartás mégis hordoz valami mélyen emberit és igazat, az értelem és a kívülállók számára felfoghatatlant.

A föl-földobott kő vallomásos magyarság-vers. A haza iránti szeretet nagyságát a világegyetemben érvényes fizikai törvényekhez hasonlítja. A hazájától el-elszakadó, majd mindig vissza-visszatérő költő szimbóluma a földobott kő. A vers a haza törvényszerű, akart és akaratlan vonzóerejét fejezi ki. A hazaszeretet az, ami egyértelműen áthatja a verset. A szomorú, „bús akaratlan” szeretet jelzi, hogy a költő számára nehéz itthon az élet. Ellentmondás van a hazaszeretete és vágyai között: ha tudná, végleg itthagyná Magyarországot, hűtlenségről, haragról ír, de mégis itt a helye, ez a föld a hazája. Ady belső lelki vívódásainak egy kimagasló és reprezentatív példája ez a vers.

Kocsi-út az éjszakában szimbolista vers. Az élet ellehetetlenülésének nagy verse, a halál-élményt megjelenítő művek sorába tartozik. A nagy, bölcseleti érvényű tudatversek közé tartozik. A töredékesség vigasztalan éjszakája alapvető élménye a túlvilági és evilági értékek biztonságát nélkülöző XX. századnak. A személyiség csöndbe vesző jajkiáltása ez a vers; egyszerre mutatja egyéni sorsnak és egyetemes törvénynek a beteljesülés lehetetlenségét. Az egységes világkép szétesését, s az ezzel együtt járó félelemérzetet és bizonytalanságot páratlan tömörséggel és művészi intenzitással fejezi ki. Valójában a szokatlanul csonka hold és a sivatag éj látványa is a költői én belső, képzeletbeli táját idézi meg. (A „félig mély csönd és félig lárma” logikai abszurditása is az én tökéletes disszonanciáját hangsúlyozza.) A megnyilatkozás rendkívül feszült, zaklatott lélekállapotban történik, s ez rávetül a megjelenített helyzetre. Minden jelképes értelmet kap - a hold töredékes fénye, a tájat beborító éj és a kocsiút is: mintha az életből vezetne kifelé. Mire való az élet, ha nincsen nagy és teljes szerelem, nagy és teljes igazság? - ezzel a felismeréssel végződik a költemény. Ady magányosságélménye nemcsak az igazi társ hiányát jelenti, hanem az emberhez méltó, tartalmas élet lehetetlenségét is.

1910. elején már ismét Párizsban van. Riporterkedik. Harminchét éves. Országos hírű költő. Sohasem volt saját otthona. Öccse a lakásában egy nyugalmas külön szobát ajánl fel Adynak, és kapóra jön a Világ c. új radikális napilap indulása, melyhez hazahívják a költőt. Hazatérése után néhány hétig Érmindszenten él. Léda is hazatér, és kiújulnak a veszekedéseik. Ady a Tátrába utazik. Most rabságnak érzi az egykor szárnyat adó nagy szerelmet. Most határozza el először a szakítást. A múlt azonban rávetül a jelenre, érzéseit A türelem bilincse, A föltámadás szomorúsága c. költeményekben fogalmazza meg. Az ősz betegséggel, kétséggel, reménytelenséggel telik. Rádöbben egyéni életének csődjére, de a politikából mégis kisejt némi biztatást. Mint költő egyre titokzatosabbá válik. Ez a titokká válás a sokat próbált költő emberi megtorpanása a szenvedés előtt. Verseit még mindig értetlenség és gúny fogadja. Ady befeleforduló és tűnődő ebben az időben. Költészetében elhagyja a felszínes elemeket, lírája egyszerű, bensőséges és érett. Egyik legharmonikusabb kötete A Minden Titkok versei.

Hiszek hitetlenül Istenben istenes vers. Ady titokká válásának egyik jelzése. A vers hangulata egyértelműen rezignált és bizonytalan: a költő szenved a betegségtől, és a rabsággá váló szerelmi kapcsolattól is. Csak azért hisz Istenben, hogy legyen valami, amiben hihet – nem meggyőződésből teszi. S ez teljes reményvesztettséget mutat. Nincs miben bíznia, semmi sem biztos számára. Isten számára menekülés a világ elől. Azért akar hinni, hogy legyen értelme az életének. Minden, ami régebben volt kellemesnek tűnik, de sajnos már elmúlt. Megoldást vár a sok keserűségre, a rengeteg kínra, és ezt már csak isten segítségével tudja elképzelni. A vers hangulata kiábrándult, a végén az író mégis meggyőződik arról, hogy kell egy erőnek lennie, amely az ember felett áll, s ha nem is pont olyan, mint amilyennek mi istent elképzeljük, azért van valami / valaki, aki irányítja sorsunkat, úgy, hogy az élet végének titkát csak a halálkor tudhassuk meg.

A fajok cirkuszában magyarság-vers. A legelkeseredettebb bírálatot tartalmazza, reménytelennek és kilátástalannak látja a magyarok jövőjét. A vers utolsó strófája magyarázza meg a címet. A fajok cirkuszában bohócsors jutott a magyarságnak. A bohócok sorsa tragikomikus. A legjelentősebb kulcsszavak a „más” és a „múlt”. A magyar lét a múltban él, céltalan, „másolt élet”. Nincsenek saját céljaink, mindig más országokat, életeket akarunk utánozni, lemásolni. A záró metaforában keserű kritika jelenik meg, és pesszimista jövőkép fogalmazódik meg. A magyarság „Húsvéttalan”: nem tud megváltódni és feltámadni. Emiatt érez Ady szomorúságot. Tömör metaforák jellemzik a költeményt. Jellemző a nyomatékosító szó-, tőismétlés.

1910-ben a verseskötet mellett egy kis novellás kötetet is kiad. Pályája elejétől írt novellákat, elbeszéléseket is. 1911-12 években újult erővel veti bele magát a politikai harcba. 1910 óta minden évben lelkesítő verset ír a márciusi szabadságünnepre. Az 1912-es verse minden eddiginél bizakodóbb. Az 1911-12 évek Ady egyéni életében is sorsdöntőek. Ekkor válik el véglegesen Lédától. 1911-ben még kétszer is utána megy Párizsba. Mielőtt elbocsátja, mindentől búcsút kell vennie, ami az asszonyhoz tartozott. Párizstól is búcsút vesz. Ősszel egy bajorországi szanatóriumi kezelésnek köszönhetően – melyet Lédával töltött – némileg helyreáll az egészsége. Az ősz további részét szülőfalujában tölti nehéz, temetői hangulatban. A Nyugat-ban dúló ellentétek elsimulása után neve már a főmunkatársak közt szerepel, szerkesztő lesz.

Áldásadás a vonaton áldás, Léda-vers. Az első nagy búcsúvers. A köszönet hangja, a szép válás igénye, s a férfi nagyvonalú áldó gesztusa szólal meg. Az utolsó szerelmes vers, melyet Léda kapott. De a szerelem végső szava nem lehet áldás.

Istenhez hanyatló árnyék istenes vers. A kiegyensúlyozottabb, meghitt isten-ember kapcsolat iránti vágy megfogalmazása. A költő magával küzd, hogy az áhított hitet elnyerhesse. A haláltól való félelmében, megtörten menekül Istenhez – hinni akar.

1912-ben ismét szanatóriumi kúrára kényszerül. Átéli a végleges szakítás megrázkódtatásait, megírja az Elbocsátó szép üzenet-et. Léda tudomásul vette a kegyetlen ítéletet, sohasem vált méltatlanná a szerelmük emlékéhez. Ady verses regényt ír, a Margita-ciklus-t (1912). A hősnő alakja Vészi Margit vonásait viseli.. 1913 márciusában egy Graz melletti szanatóriumban gyógyul. A hazai politikai hírek aggasztóak. A reakciós erők győzelmétől Ady megretten. Hazatérve harcra lelkesít. Rohanunk a forradalomba c. „bűnös” versét a királyi ügyészség előtt kell megvédenie.

Elbocsátó szép üzenet búcsú Lédától. Kegyetlen vers, tragikus pátosszal. Egyetlen gondolatot variál: Léda senki és semmi, csak a költő lényéből rásugárzó dicsfény éltette eddig is. A Léda-zsoltárok büszke istennője számára ez fájó döfés volt, de a tőrt a saját testében is mélyen megforgatta a költő. Kegyetlen igazságtalan, gyilkosan gőgös vers. A szakítást véglegesítő vers. Ady többször írt arról, hogy minden nőben csak önmagát szerette. Most nyíltan odaveti : az ő szerelme "magam imádó önmagam imája".

Valaki útravált belőlünk elégia. Úgy érzi, a saját testéből kellett kimetszenie Léda alakját. Egy hónappal a búcsúvers előtt keletkezett. A vers teljes elkeseredést, magányosságot tükröz. Az Elbocsátó, szép üzenetnek egyszerre kiegészítője és ellenpontja is. Itt nem a fölényes férfigőg, nem az alkotó, nőt és szerelmet is teremteni képes költő öntudata kap szót, hanem a magára maradt és magábaroskadt férfi fájdalmas kiüresedése, világtalansága. Az a gondolat fogalmazódik meg ebben a versben újra, amely már több ízben előbukkan Ady költészetében, hogy a két félre, két nemre hasadt ember törekszik a szerelemben az újraegyesülésre, az emberi egész, a teljesség elérésére, a széttöredezettség, a részlegesség meghaladására.

Rohanunk a forradalomba forradalmi vers. A felszabadulás hajnala, a népek ébredése a megváltó forradalom, a nép „ó selejtes bűn”-e, amely megtisztítja a világot a szennytől. A vers meghatározó gesztusa a hit az új, győztes forradalom bekövetkezésében. A bizonyosság mondatja a költővel természeti jelenségnek - tisztító viharnak vagy földrengésnek - a forradalmat, tehát olyan eseménynek, amely emberi erővel feltartóztathatatlan. A „vad, geszti bolond”, Tisza István megtorló intézkedései csak erősítik a forradalmi elszántságot és siettetik az Idő eljövetelét. Ezért nyilvánítja őt, a Sátánt a vers „Isten szent küldöttjé”-nek: tetteivel éppen az ellenkezőjét éri el annak, amit akar - a kibontakozó történelmi drámában a Rossz is csupán a Jó eszköze.

Még a háború kitörése előtt, 1910 és 1914 között sajátos magatartásbeli és ezzel összefüggő poétikai változás következett be Ady költészetében. Már a kortársak is észrevették ezt, s Ady költői megfáradásaként fogadták. Hatvany Lajos1913 áprilisában - Ady márciusban megjelent új kötete, A magunk szerelme elolvasása után - azt vetette (nem egészen alaptalanul) a költő szemére, hogy „hiányzik” belőle „a concentrátió”, „a nagyszerű tehetség megmunkálása”. Hatvanynak adott válaszként született Ady kései ars poeticája, a Hunn, új legenda (1913). A szimbolikus látásmód szerepe 1910 után fokozatosan, 1912-től pedig rohamosan csökken. Ezzel párhuzamosan megnő az igék és az igenevek száma és jelentősége, olykor kifejezetten expresszionista jellegű megoldások bukkannak fel, mint a Rohanunk a forradalomba című versben (1912). A szimbolikussá nyilvánítás korábbi könnyedsége eltűnik. Az Új versek (1906) és a Vér és arany (1908) világa a költői én köré épült, ezért emelhetett szinte mindent a jelképek szintjére. Most az én a centrumból a peremre szorul, s nem tudja többé a világra ruházni saját attribútumait. Így hát egy tőle „függetlenül” létező vagy legalábbis ilyennek föltételezett kollektív mítosz képzeteiből próbálja a dolgokat összerakni: a nemzeti történelem és a Biblia képzeteire és tudatára épített sorsszimbólumokat állít középpontba. A kuruc versek különösen jól példázhatják a kollektív mítoszteremtés technikáját. E tendencia azután a háború alatt írt versekben teljesedik ki. A háború alatt írt versek magaslatáról tekintve át az életművet, az lehet a benyomásunk, hogy a Vér és arany korszakát előbb hanyatlás követte: A magunk szerelme periódusa, amely ugyanakkor előkészítette az újabb emelkedést.

Hunn, új legenda ars poetica. Kérdéssel indul s vitázó-perlekedő beszédhelyzetre utal a vers. A magyar történelem tiltakozó és lázadó erői ebben a versben szinte folyamatos hagyományként kerülnek össze. Nemcsak az egyéni mítosz, a hatalmasra növesztett én-tudat kap reprezentatív kifejezést, hanem a költészet klasszikus hivatása, a közösségteremtés is. Az alkotó egyéniség belső megvilágosodásának története egyszersmind külső - az egyénen túli - erők, az élet és a halál titokzatos játékának s az emberi sors remélt nemzeti és forradalmi megváltásának története is. A Hunn, új legenda mintegy foglalata Ady esztétikájának. Elutasítja a „beszédes költő-példákat” és a „tolakodó Gráciát”: nemcsak a költői minták követését veti el, hanem az önállónak képzelt irodalom hagyományát és szépség-eszményét is. Különös ars poetica ez. Ady „életes” esztétikája magától értetődően rendel egymáshoz igen különböző, egymást sokszor kizáró gondolati-szemléleti elemeket. Már a kiinduló fogalom, az „élet” is egyszerre jelentette számára a külső és belső történés világát, a pozitivista módon felfogott esemény-valóságot és az életfilozófiák által leírt élmény-valóságot. Ady küldetéstudata éppúgy táplálkozott Nietzsche felsőbbrendű ember mítoszából, mint a magyar társadalom átalakítását sürgető polgári radikális és szocialista törekvésekből. Mélyen megélte a nagy kollektív mítoszok válságát, mégis vállalta a költő-váteszi szerepet, tekintettel a megkésett magyar fejlődésre.

A hirtelen szabad emberré vált költő körül rajzanak a nők. Úgy érzi, ideje lenne már megállapodni. Több meghiúsult házassági terv után Ady 1914 áprilisában meglátogatja Csucsán Boncza Bertát, akivel 1911 óta leveleznek. A költő új nevet „adományoz” neki: önmagát tréfásan Csacsinszkynak, Bertukát Csacsinszkának nevezi, s ez utóbbiból lesz a Csinszka. Az egyre aggasztóbb politikai helyzet, a háború sokasodó előjelei növelik házasulási vágyát. Június végén Nagyváradon - éppen a Polgári Radikális Pártot megalapító ülésen - éri a hír Ferenc Ferdinánd meggyilkolásáról. Válságos időszak következik a költő életében. Akkor kevesen mérték fel úgy, mint Ady, hogy világkatasztrófa készül. Csinszkával 1915 márciusában megtartják az esküvőt. A csucsai kastély menedékében szenvedi át a „nagy tivornyát”, a háború „véres, szörnyű lakodalmát”. Jóllehet súlyosan beteg ember, ismételten katonai sorozással zaklatják, sőt egy alkalommal be is kell vonulnia, csak a laktanyában kapja meg fölmentését. A soviniszta sajtó útszéli hangon támadja. Iszonyú megpróbáltatást jelent Ady számára az Erdély elleni román támadás 1916 augusztusában. Adyék szeptemberben Budapestre költöznek. A költő korábbi elszigeteltsége oldódik. Az elhúzódó háború terhei, a Monarchia tehetetlen hadvezetése és a növekvő német befolyás veszélye szinte az egész értelmiséget kiábrándítja. Adynak 1914 óta nem jelent meg verseskönyve, most Hatvany Lajos biztatására és az ő támogatásával újabb verseinek válogatott gyűjteményét készíti elő. A halottak élén 1918 augusztusában jelenik meg.

Emlékezés egy nyár éjszakára rapszódia.Ignotus szerint Ady ezzel „megírta a háború legnagyobb versét”. Kulcsszava a fordulat, az emberi világ átcsapása apokaliptikus jelenbe, úgy, hogy a végső igazságszolgáltatást követően az isteni rend jönne el. A fordulat különböző szinten értelmeződik. Az életrajzi, illetve annak szánt mozzanatok mellett elvont eszmetörténeti szint is jelentkezik: a világégés és pusztulás legfőbb oka a szeretet hiánya, a részeg gondolat. Az eleinte csak „különös” éjszaka hihetetlen borzalmakat indít el. A lezárásban halvány reménysugár – az értelem talán felül tud kerekedni.

Ember az embertelenségben rapszódia. Az egyetlen vers, melynek azonosítható a történeti élmény-háttere: a csucsai várkastélyból nézi „a borzalmak tiport országútján” menekülő erdélyieket. Ady alkotás-lélektani mozzanatként az eleváció élményét használja. Ez a fölülemelkedés és perspektíva adhatja meg a távlatos gondolkodás reményét. A magyar költészet legnemesebb hagyományaihoz visszafordulva fogalmazza meg magyarság-élményét:”magyarságom értéke és mértéke emberségem értékével és mértékével azonos”.

Intés az őrzőkhöz intelem. A „lemondásos hit” – elégikus, lemondó hangulat mellett halvány reménykedés van jelen:„Az Élet él és élni akar”. A vers szenvedélyes, tragikumba hajló. A felvállalt önstilizáció: az én, a felelős ember. A vers nyíltan beszél a háború elaljasító hatásáról, és a költő emiatti fájdalmáról: „Oly szomorú embernek lenni”.

Mag hó alatt allegória. Alapvető természeti képe mint szervezőelv arra figyelmeztet, hogy a jelen borzalmából csak az individuális perspektíva meghaladásával, a történetiséggel, az örök körforgás felismerésével lehet túllépni. A tegnap őrzése önmagunk és a remény őrzése, mely egyúttal az önhűség kifejezője is. A vers elhatárolódás az eltévelyedett világtól. A „mag” az erkölcsi értékek megőrzésére utal, minden körülmény között. A kompozíció: döbbenet után személyes metamorfózis, majd a feladat megtalálása.

Az eltévedt lovas szimbolista vers. Előzmény: 800-ezer katona elvesztése a háborúban. A lovas az emberiség, illetve a magyarság metaforája. E versben a költői én alárendelt szerepet kap a megjelenített világ démonikus látványához képest. Már a felütés is (mely a vers végén ismétlődik, s így keretszerűen fogja egybe a többi szakaszt) démonikus világot idéz meg. A vers alapvető témája: az Idő mitikus ereje. A vers leginkább kibontott tematikus rétege a múlt és a jelen egymásba épülése. A sűrű: a múlt, a jelen: a pőre sík, mely erdővel, náddal nőtteti be hirtelen magát. Az organikus, burjánzó tenyészet, amely emberellenes, ismét rákényszeríti magát a rendezett, megművelt tájra. A vers elátkozott világában egy feltartóztathatatlan kiüresedési folyamat megy végbe. A jelen teljesen ember nélküli, az élet mozdulatlanságba dermed. E mozdulatlanságnak a múlt kísértése és e kísértés mozgalmassága ad ellenpontot. Sajátos, kettős szerkezet jön létre így: a felszín és a mélység, a mozdulatlanná dermedt jelen és a kísértő múlt ellentéte. A költemény csúcspontja a hatodik versszak, amely a múltban elrendelt és jelenbe nyúló elkárhozás foglalatát adja. Baljós, fantomszerű jelenés a lovas - csak hallani lehet vak ügetését, útja úttalan erdők, nádasok, bozótok között vezet, novemberi ködök fénytelen szürkeségében.

Krónikás ének 1918-ból tárgyias vers. Stílusa tudatosan archaizáló. A bokorrímként megjelenő ragrímek a monotóniát, a kilátástalanságot, a káoszt mint állandó jelent érzékeltetik. A 16-17. századi krónikaszerzők hangjának felidézése Ady esztétikai-poétikai útkeresését is jelzi: a lírai én tárgyiasítását és egyben feloldódását az ábrázolt tárgyban, eltávolodását az élmény pillanatnyiságától.

A halottak élén látomás vers. Adyt állandóan foglalkoztatta a harctérre indulás gondolata. Együtt akart lenni a pusztuló milliókkal: vállalni akarta szenvedéseiket. Ha erre nem is került sor, megírta kötetcímmé is emelt nagy versét, A halottak élén-t. Ahány strófa, annyi együttérző gesztus az áldozatokkal, a halottakkal csakúgy, mint azokkal, akik vele együtt a háború éveiben kiszorultak az életből. Egyetemes humanizmusának talán legnagyobb vallomása ez a verse: az ölelő kitárt kar, emberszeretete segíti őt abban, hogy individualizmusától is megszabaduljon.

Őrizem a szemed szerelmes vers (Csinszka). A kor egyik népszerű daltípusának, az elégikus chansonnak talán legszebb képviselője a magyar lírában. Az idősödő költő szerelmi vallomása, gyöngédséget, ragaszkodást sugall a cím. Az érzelem és hangulat egyneműségét a bizonytalanságot, kétséget kifejező szavak, kifejezések bontják meg (rettenet, riadtan, nem tudom). Nemcsak az életkor, az elmúlás közelsége okozza a bizonytalanságot, hanem az ellenséges világ is.

Nézz, Drágám, kincseimre a szerelmes vers tanúsága szerint ez egy őszinte számvetés: a hiány és a nincs számbavétele. A látszólagos értékek hajszolása után a végső pillanatban csak a „lázáros kincsek” maradnak. Ezt a tudatot nem feledteti, legfeljebb elviselni segíti az asszonyi hűség és a szerelem, ami már nem harcot, hanem biztonságot, menedéket jelent a költő számára.

Az őszirózsás forradalom Budapesten éri. Már halálos beteg, amikor utolsó versét írja - mély aggodalommal a magyarság jövőjéért (Üdvözlet a győzőnek). A Nemzeti Tanács küldöttsége lakásán keresi fel, és köszönti benne a „forradalom viharmadarát”. A haladó írók új szervezetének, a Vörösmarty Akadémiának alakuló ülésére még elmegy, elnökké választják, de ünnepi megnyitóját nem képes elmondani. 1919. január 27-én reggel meghal. A nemzet halottjaként temetik el.

Az utolsó hajók ars poetica. Tépett lobogókkal ma is szelhetné a tengert Ady két utolsó hajója: „a fáradt Félelem és a hetyke utálat.” De a költő egykoron e két hajóját is elsüllyesztette – és megírta üdvözletét a győzőnek. Hiú reménnyel.

Üdvözlet a győzőnek magyarság vers. Az antant-hatalmak megértését kéri. Talán senki nem írhatta annyi joggal, mint Ady, hogy „Bal-jóslatú, bús nép a magyar, Forradalomban élt s ránk hozták Gyógyítónak a Háborút, a Rémet Sírjukban is megátkozott gazok”. A legfájdalmasabb pillanat hatásáról árulkodik az utolsó költemény. Végtelen egyéni fájdalmában, a halál torkában a közösség iránti felelősség szólal meg a versben. Belső formájában és hangnemében valóban halotti könyörgéssel és búcsúztatóval rokon az Üdvözlet a győzőnek. Ady a győztesekhez fordult, hogy a vesztes magyarságot védje. De nem bűnösökről és büntetésről beszélt, hanem az „Elhasznált, szegény magyarokkal”, az erejétől és javaitól megfosztott emberi és nemzeti közösséggel azonosult. A korábbi politikai és eszmei küzdelmek Adyja ezzel más életsíkot, más személyes és közös azonosságot választott.

Ady fellépése a századelőn egy nagy hagyománnyal dicsekvő és megújulásra képtelen népies ízléseszménnyel szemben történt, s érthető, hogy jelentékeny ellenállásba ütközött. De éppen a konzervatív fenyegetés tartotta össze a progresszió táborát, tompítva és leplezve a belső ellentéteket. A századelő reformnemzedéke, a Huszadik Század és a Nyugat köre teljes mellel felsorakozott mögé. Az irodalmi életben hívek és ellenfelek egyaránt őt ismerték el az új irányzat első emberének. De ő maga egyszemélyes irányzat, illetve mozgalom akart lenni. Keresztury Dezső igen találóan jellemezte Ady személyiségét: „Vezér akart lenni, de a maga kegyelméből való egyeduralkodó; nem keresett mestereket, legfeljebb előfutárokat; nem jóbarátok, egyenrangú, megbecsült munkatársak társaságát gyűjtötte maga köré, hanem cimborákét, hunyász rajongókét, akiket azzal ütött lovaggá, hogy együtt borozott velük, elfogadta adójukat, s módot adott nekik, hogy róla írva magukat is ünnepeljék.”

Az életmű poétikai feltérképezésével és Ady fejlődéstörténeti helyének kijelölésével mind a mai napig adós irodalomtudományunk.